Civil Sziget
pályázati felhívás 2024

cover-image

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. (továbbiakban Sziget Zrt.) pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Sziget Fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre, 2024. augusztus 7-12. között.

Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.

Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.

A Sziget Zrt. a programhelyszínen 40 szervezet számára tud helyet biztosítani.

Pályázni lehet:

6-napos, vagy 3-napos megjelenésre a Civil Sziget, vagy az XS Land programhelyszínen.
A Sziget Zrt. biztosítja az összes nyertes civil pályázónak a részvételhez és a megvalósítandó programhoz szükséges alap technikai feltételeket (terület, sátor, áram, alap bútorzat).
A rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket a Sziget Zrt. minden nyertes pályázónak kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.
A nyertes pályázókat terhelik a Civil Szigeten való megjelenéshez, megvalósítandó programokhoz kapcsolódó költségek is.

A Sziget Zrt. térítésmentes jegyeket ajánl fel azoknak a civil alapítványoknak, egyesületnek, nem állami és nem önkormányzati fenntartású szervezeteknek, amelyeknek nehézséget okoz a programjukhoz szükséges összes szakmai belépőjegy megvásárlása, és a Sziget Zrt. fontosnak tartja a jelenlétüket a fesztiválon.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:

  • Amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani a fesztivál látogatóinak.
  • Programjukat több nyelven bonyolítják.
  • Amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják

Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.

A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2024. május 17. 20:00. A bírálás eredményét 2024. május 26-án tesszük közzé.

A döntésről minden pályázó e-mailben kap értesítést.
A nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, a velük történt személyes egyeztetést követően, a Sziget Zrt. legkésőbb 2024. július 31-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.

A Sziget Zrt. a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntésnél együttesen vegye figyelembe.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.

További információk, valamint a pályázati online űrlap:

https://civil.sziget.hu
 
Kontakt:
Vidó Andrea
Sziget Zrt.
[email protected]